Versek

Elővettem néhány régi verset, amiket még mindig szeretek.

ÁRNYAK HADA

Barna szem
barna haj
tetko a háton
az éjjeli várost járom
de az álmomat várom
Az álom két
vagy inkább három
nem emberi lény
kiket nem érint a fény
árnyak közül jöttem
oda tartok most is
ők várnak ott rám
három vagány.
vagy inkább négy.
Minket nem érnit a fény.
árnyak közül jöttünk
oda tartunk most is.

fekete szem
fekete haj
tetko a háton
az éjjeli város járom
árnyak hada velem
tart utamon
elkerül az unalom
játék az élet
játszom hát én is
velem játszik az Éjjel
néha még a Fény is
enyém a világ
enyém az élet
az Árnyak Hada
újra éled!



NEM KÉREK SOKAT


Nem kérek sokat
csak egy falatot
a lelkedből
a fényedből
az életből
a végzetből
csupán kényszerből
mert nekem nincs
sajátom.

Félek hogy elillansz
elhagysz
megvetsz
eldobsz
gyilkolsz
csupán késznyerből
mert olyat kértem
ami neked sincs

halk léptek

ki menekül?
te vagy én
ennek a zord
tavasznak
az éjjelén
messze
sírva
félve
kérve
hogy csak egy percre
legyen már

vége

CSUPÁN EGY ANGYAL

Nem barátom
csupán egy angyal

nehéz szívvel
borús aggyal

már nem repül
nincsen szárnya

letépte vagy elherdálta

GONDOLATBAN

Csöpög az Eső
Először csak Lassan
Megfontoltan.
Megfogtam a kezét
    - gondolatban.

LÁNGOLÓ HAJÚ NŐ

álmaimban látom őt
a lángoló hajú nőt
ajka rózsa
szeme sárga
minden
férfi
vágya
tárgya

ő az anya
ő a lány
ő a fény
ő az árny

eljön hozzám
énekel
azt suttogja
élnem kell

álmaimban látom őt
a lángoló hajú nőt
ajka rózsa
szeme sárga
minden
férfi
vágya
tárgya

ő az ki bennem
újra éled
mert meghalok
de ő az Élet

eljön hozzám
énekel
azt suttogja
élnem kell!

élnem kell...

KÖRBE KÖRBE

Rója a köröket
tánccol az éjben
dal születik
a messzeségben

kés a kézben
kés a fényben
néma villám
a sötétségben

jeleket váj
a puha bőrbe
ősi betűk
körbe körbe

szál a parázs
ezer csillag
mása a testen
ahogy izzad

Mélyen vágja
az imát a bőrbe
suhan a kés
körbe körbe



ÉS AKKOR VÉGRE ELTŰNÖK


Festetlen testem
Hányszor ragadt már a porba?
Az időm súlya
Meddig nyomta lelkemet?
csak várom
míg saját múltam eltemet

és akkor végre eltűnök.

Nem fog fájni
az osztatlan magány
a mélyből feltörő
színektől hemzsegő
veszett kiáltás
és a sok újratépett
tátogó seb


AKÁR A FEKETE HAJNAL

akár a fekete hajnal
komor meredt arccal
nézek a jövendőbe

furcsa sors az enyém
komor bús kemény
hasztalan kacaj

szökni próbál a lelkem
minden egyes percben
messze tájakra szállni

bús sírás az enyém
s bús néma nevetés
gyalázza a földet

nincs választás nincs sors
mert ezernyi angyalkorcs
vigyázza az álmunk