2011. március 19., szombat

42 Mint mindig

Nohátakkor vannak események, még ha amolyan félig meddig nyilvánosan titkos projektek, akkor is. Először a "Kamulovagok"-kal kezdeném, aminek még mindig nincs rendes címe, de azt már pontosan tudom, hogy nem ez lesz. Kár, mert már egész megszerettem. Kénytelen leszek írni valamit ezen a címen...
A fejlemény annyi, hogy immár a kis tinglitangli történetből, sokszori átgondolás után rendes történet kerekedett, aminek van sok szála, és valamivel érdekesebb cselekménye, mint ahogy az az eredeti elképzelésben szerepelt. Ennek persze van egy olyan vonzata, hogy azt a kis szösszenetet amit feltettem (meg az amúgy már megírt többi részt) kicsit át kell írnom. Majd felteszem Scribdre, ott talán könnyebb lesz olvasni. Még nincs fenn, ne keresd! Majd szólok időben.
Na! A másik dolog az, hogy legyártottam egy térképet is. Egy "kamutérképet" mivel már annyira el voltam veszve a dologban, hogy nem elégített ki a papírforma vázlat. Aztán nagyon belelendültem, és egy egész jó kis cucc kerekedett ki belőle. Legalábbis én büszke vagyok rá. Majd ezt is közzéteszem, ha már lesz mit mutogatni, mert még pár részlet hiánycikk róla. Anélkül meg nem az igazi. Lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert eddig nem igazán sikerült semmiféle épkézláb térképformát összehoznom, pedig annyira, de annyira imádom a térképeket, hogy legszívesebben azzal tapétáznám ki a házat.
Szerintem egész jól haladok a kamuzással.
Az arany szemek... nos kb. a regény egyharmada át van írva, és kibővítve mindenféle extrákkal. Hogy kész lesz-e valaha? Na ez egy igazán jó kérdés volt. Majd teszek fel abból is valami részletet, hogy bele lehessen kukkantani hogy milyen lett, de még nem tudok pontos időpontot. Tudni illik annyira rákattantam a térképrajzolásra, hogy mind Yweldon, mind Nhubynn térképét szeretném legyártani, és ha másra nem is jó, de az én falamon kinn lesz.
Egyelőre ennyi, ha kérdés van jöhet!